A május 1-i hosszúhétvégére invitállak Benneteket a táborba.

Van +1 napunk, nem kell sietni, adunk időt mindenre: megérkezni, töltődni, aktívan kikapcsolódni és bekapcsolódni a közösségi életbe és tanulásba. 

Kapcsolódunk egymáshoz és a természethez. Kirándulunk, gyűjtögetünk, kóstolgatunk és készítünk mindenféle háziszert, kozmetikumot, és táplálékot természet anyánk javaiból. 

Répássy Enikő kertészmérnök / fitoterapeuta hátterével az ehető vadnövények és belőlük készíthető étkek szakértője.

Berczik Ágnes biológus / fitoterapeuta hátterével pedig a gyógynövények és belőlük készíthető házi natúrkozmetikumok ismerője.

Mindketten tudásunkat, szívünket – lelkünket tesszük bele ebbe a programba, így a résztvevők a maguk érdeklődése szerint válogathatnak a felkínált tudásból.

 

Részletes programterv

Csütörtök, 2025.05.01.

A csütörtök a megérkezésről szól, fizikai és lelki síkon egyaránt. Összegyűlünk, ismerkedünk, örülünk egymásnak.

A délutáni előadáson pedig mindjárt egy kincset érő tudással gazdagszunk:

Akupresszúrás önkezelés tanulása, gyakorlása a meridiánok (mint mágneses erővonalak) energia áramlásának – elősegítésével, – fékezésével, – harmonizálásával, – szétoszlatásával, vagy – átvezetésével hétköznapi panaszok esetén, mint: – fejfájás, – immunerősítés, – gerincproblémák, – térdpanaszok, – látászavarok, – … stb.

Péntek, 2025.05.02.

Délelőttre egy kiadós sétát tervezek, délutánra pedig pihenő- és szabadidőt, majd feltöltjük a natúrkozmetikum készleteinket, amibe kerül majd a frissen gyűjtött gyógyfüvekből is.

Szombat, 2025.05.03.

Délelőtt egy másik útvonalon más növényekkel ismerkedünk meg és átismételjük az előző napon tanultakat is.

Délután pedig Enikő vezetésével élelmek készülnek a délelőtt gyűjtött kincsek felhasználásával (fűszerolaj, fűszerecet készítése vadon termő fűszernövények felhasználásával, fermentálás, cukorral, mézzel való rétegzés).

Vasárnap, 2025.05.04.

Délelőtt még egy csodás útravalóval gazdagszik a csoport:

Egészségmegőrző gerinctorna

Ki vezeti a programot?

Berczik Ágnes, biológus, fitoterapeuta.

Fő hivatásom, hogy segítsek az embereknek visszatalálni a természethez, elmélyíteni a vele való kapcsolatukat. Ehhez a gyógynövényeket, és az erdőfürdő gyakorlatait hívom segítségül. 

Elkötelezett kereső vagyok, folymatosan tanulok. Így mindig újabb kapuk nyílnak meg egy teljesebb, egészségesebb, tudatosabb élet felé. Ebben segítem azokat is, akik rövidebb-hosszabb távon velem tartanak az úton.

Ez a hétvége a gyógynövények megismerésén túl egymás megismeréséről is fog szólni és biztos vagyok benne, hogy mindannyian lélekben is gazdagabban távozunk majd a program végeztével.

Répássy Enikő, kertészmérnök, fitoterapeuta

A Mátra erdőségeiben, kicsi mesebeli völgyben egy kb 70 fős faluban voltam gyerek és már 10 évesen felhasználtuk az erdő virágát, fáját, gombáját minden lehetséges módon.
Itt kezdődött -mert a kezdetek mindig fontosak- a növényismeret.
Szőlő-, gyümölcs-, zöldség-, dísznövény és gyógynövénytermesztő lettem a Budapesti Kertészeti Egyetemen, gyógynövénytermesztésből diplomáztam. 
4 gyermekem születése és a romló közegészségügy, gyógyszeripari túlkapások láttán, családtagjaim védelme és betegségmegelőzési célból minden természetgyógyászati ágat elvégeztem és -a reflexológia és AMM (ez folyamatban) kivételével- hivatalos OKFŐ vizsgával rendelkezem belőlük: Fitoterapeuta, kineziológus, akupresszőr, energiagyógyászat, szemtréner, alternatív mozgás- és masszázsterapeuta, gyógymasszőr, fülakupunktúrás addiktológia, életmód tanácsadó és terapeuta.
Kijelenthetem, hogy a sok fenti szakterület mind egy és ugyanaz, mert az emberi testet jelenti természetes megközelítésben.
Magam is minden nap fogyasztom a vadnövényeket, gyógynövényeket és folyamatosan képezem magam a fenti témákban.

Helyszín:

Gömörszőlős egy eldugott kis falu az Aggteleki Nemzeti Park határán. Érintetlen természeti környezete, változatos növény- és állatvilága, dimbes-dombos lankái különösen alkalmassá teszik a kiváló minőségű gyógynövények begyűjtésére. 

A szállást és az étkezést az Ökológiai Intézet biztosítja számunkra, két ágyas szobákban. A konyha kiemelkedő minőségű, szívesen és finoman főznek akár speciális igények szerint is.

Árak:

Teljes ár: 105 000 Ft

GalagonyaProgram gyógynövényismereti képzés és életmód klub résztvevői ár: 95 000 Ft.

Az ár magában foglalja a programokon való részvétel díját, a szállásdíjat három éjszakára és az étkezést a programtervben megadottak szerint.

Technikai infók:

  • A programot megelőző héten fogunk kiküldeni a résztvevőknek egy részletes levelet arról, hogy mit érdemes hozni. Elöljáróban talán annyit érdemes megjegyezni: a növénygyűjtéshez a vesszőkosár és / vagy vászonszatyor a legjobb, amúgy meg kényelmes, túrázáshoz alkalmas öltözet szükséges.
  • A csoport létszáma: 20-25 fő
  • Speciális étkezési felár (vegán, gluténmentes, laktózmentes, tejmentes stb. étkezési igény esetén): 7000 Ft, melyet a helyszínen készpénzben kell megfizetni.
  • (A „sima” vegetáriánus étkezés nem feláras.)
  • Ha valaki tömegközlekedéssel érkezik: Putnokig lehet vonattal jönni, és onnan szívesen elhozzuk a résztvevőket autóval (majd vasárnap vissza is visszük őket).
  • Ha valaki szívesen jönne telekocsival, kérlek ezt jelezzétek nekem az agnes@galagonyaprogram.hu címen. Kérem, hogy a kocsiban lévő hely felajánlásokat is, és az igényeket is írjátok meg, nagyon szívesen segítek összeszervezni.
  • Ha a programmal, helyszínnel, szállással, étkezéssel kapcsolatban van kérdés keressetek bártan: 

     Berczik Ágnes: agnes@galagonyaprogram.hu

FIGYELEM: Lemondás esetén a helyfoglalót nem áll módomban visszautalni, de átruházható, vagy az 50%-a beszámítható más programon való részvételbe.

Ezen az oldalon CSAK MAGÁNSZEMÉLYEK TUDNAK JELENTKEZNI, céges számlaigény esetén kérem írjanak nekem az agnes@galagonyaprogram.hu címre.